I. Utazási szerződés létrejötte , általános szabályai


  1. Az Isztria Tours által szervezett utazásokra a Ptk-ről szóló 1959.évi IV. törvényben -különösen a Ptk.415-416 §-ában, az utazási szerződésről szóló és az utazási szerződésekről szóló 281/2008.(XI.28.) Kormányrendeletben az Isztria Tours által közzé tett tájékoztatóban, a jelen Általános Utazási Feltételekben, továbbá az utazási szerződésben foglalt rendelkezések az irányadóak az és annak utólagos kiegészítései, módosításai.
  2. Az utazási szerződést-annak valamennyi kikötésével együtt- a felek írásban kötelesek megkötni, és amelynek egy példánya papíron vagy (ha a szerződést elektronikus dokumentumba foglalták) más tartós adathordozón az utas részére átadásra kerül. Az utazási szerződés módosítása esetén a jelen pontban foglalt rendelkezések az irányadóak.
  3. Az utas az utazási szerződés megkötését követően bekövetkezett lakcím és telefonszám változásáról köteles az utazás szervezőt haladéktalanul tájékoztatni. Ennek elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből, valamint a pontatlan adatközlésből eredő kárért az Isztria Tours-ot felelősség nem terheli.
  4. A tájékoztatóban közzétett szálláshelyeket kontingens telítettség, illetve az utazást megelőző 20 napon belüli foglalás esetén csak esetén ún. lekérés alapján, feltételesen tudjuk biztosítani. Ezekben az esetekben az Isztria Tours a megrendeléskor foglalási díjat, foglaló címén 4.000 Ft/fő számol fel, amely összeg – az utazási szerződés teljesítése esetén – az utazás részvételi díjába beszámít. Ha a lekérést helyhiány miatt nem tudjuk teljesíteni, a foglalási díjvisszafizetésre kerül. Amennyiben az Utas az előzetesen egyeztetett és lekért szálláshelyet nem veszi igénybe, úgy a az Isztria Tours költségeinek fedezésére 4.000 Ft/fő érvényesít, amelyre tekintettel az utas az adott foglalót elveszíti.
  5. Az utazási szerződés az utazási szerződés aláírásával, illetve az utas megrendelésének Isztria Tours általi visszaigazolásával, az általános utazási feltételek utas általi írásbeli elfogadásával és a részvételi díj előlegének az Isztria Tours részére történő megfizetésével jön létre.
    Az általános utazási feltételek, illetve az Isztria Tours tájékoztatója az utazási szerződés részét képezi. Amennyiben az Isztria Tours a jelentkezést csak feltételesen fogadja el, az utazási szerződés csak abban az esetben jön létre, ha az Isztria Tours az utast – jelentkezésének végleges elfogadásáról – írásban értesíti.
  6. Az Isztria Tours utazási szerződésben vállalt szolgáltatás nyújtási kötelezettségének feltétele az utazási szerződésben meghatározott részvételi díj teljes összegének- az utas illetve az utazás közvetítő közreműködése esetén az utazást közvetítő általi – megfizetése (azaz az Isztria Tours pénztárába az utas illetve az utazást közvetítő által készpénzben történő befizetése, átutalás esetén az Isztria Tours bankszámláján történő jóváírása).
    Az Isztria Tours az utazási szerződés szerinti szolgáltatás igénybevételére jogosító igazolást (Vouchert ) és ahhoz kapcsolódó iratokat kizárólag a teljes részvételi díj fentiek szerinti kiegyenlítését követően köteles kibocsájtani.

II. Díjfizetés feltételei


  1. Ha az utazási szerződés megkötésére az utazás megkezdését megelőző 30. ( harmincadik) napnál korábban
    kerül sor, úgy a szerződés kötéskor a részvételi díj 40 % -át kell előlegként megfizetni. Az Isztria Tours jogosult ennél nagyobb mértékű előleg megfizetését előírni az utas részére, amennyiben külföldi közreműködővel kötött szerződésében foglaltak az előleg megfizetésével kapcsolatban szigorúbb kötelezettséget rónak az Isztria Tours számára.
    Legkésőbb az indulást megelőző 30. napon azonban ki kell egyenlíteni a részvételi díj teljes összegének hátralékát ( részvételi díj, illetve a külön felszámításra kerülő adó, illeték és egyéb kötelező terhek) is, kivéve ha a külföldi közreműködővel kötött szerződés alapján korábbi teljesítésre van szükség.
  2. Az utazási szerződés megkötésére az utazást megkezdését megelőző 30 napon belül kerül sor a szerződés kötéssel egyidejűleg ki kell egyenlíteni a teljes részvételi díjat. A részvételi díj alatt a szállás és a megrendelt kapcsolódó szolgáltatások díja, valamint a szervezési díj értendő.
  3. Az Isztria Tours a részvételi díj összegéből fennmaradó hátralékos összeg kifizetésére külön értesítést nem küld a részvételi díj hátralékának határidőben történő megfizetésének bármely okból történő elmulasztása esetén, az Isztria Tours mentesül az utazási szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésének kötelezettsége alól, és az utastól kártérítést követelhet.
  4. Amennyiben az utas az utazási szerződésben, illetve a jelen általános utazási feltételekben megjelölt bármely fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget( az esedékes részvételi díjat) illetve a részvételi díj részletet nem fizeti meg ), úgy az Isztria Tours póthatáridő megadása nélkül jogosult az utazásii szerződéstől írásban tett egyoldalú nyilatkozatával elállni.
    Az Isztria Tours jelen pontban foglalt elállása esetén az utas kártérítés fizetésére köteles, amelyet az utas az elállási nyilatkozat kézhezvételét követő 8 napon belül köteles az Isztria Tours részére megfizetni, illetve az Isztria Tours jogosult a kártérítési igényét a megfizetett részvételi díjból beszámítással rendezni.
    Az utas által fizetendő kártérítés mértéke a jelen általános utazási feltételek a VI.4 foglalt rendelkezések alkalmazandóak, azzal hogy a kártérítés összegének megállapítása az Isztria Tours elállási nyilatkozata időpontjának figyelembe vételével történik

III.Részvételi díjak tartalma és változtatásának lehetőségei


  1. részvételi díj a meghirdetett utazásban szereplő szolgáltatások árát, az utazási iroda szervezési díját, valamint a törvény szerinti általános forgalmi adót tartalmazza. Nem tartalmazzák az útlevél, az esetleges vízum, a BBP valamint az útlemondási biztosítás és az egyéni utazás költségét Útlemondási biztosítás külön köthető az Isztria Tours irodában.
  2. A tájékoztatóban közölt díjak változtatásának jogát az Isztria Tours fenntartja azzal, hogy a változásról az utast az utazási szerződés megkötésekor tájékoztatja.
  3. Az utazási szerződés megkötése után a díj emelésére – kizárólag az utazást megkezdését megelőző 20 napon túl – kizárólag:
    1. a szállítási költségek (ideértve az üzemanyag költségeket),
    2. az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó illeték és egyéb kötelező terhek ( így az üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték vagy
    3. deviza- az Isztria Touzrs közreműködőjével kötött szerződésben meghatározott mutató szerinti – Ft árfolyamának változása miatt kerülhet sor.
    A díjemelés indokát a díjemelés közlésével egyidejűleg az utassal közölni kell.

IV. Programajánlat változásának lehetőségei


Az Isztria Tours kifejezetten fenntartja magának a jogot a tájékoztatóban foglaltaktól való eltérésre, így különösen a szálloda (szálláshely) megváltoztatására. E változásról az utast az utazási szerződés megkötése előtt tájékoztatni köteles.


V. Kedvezmények


Az Isztria Tours tájékoztatójában külön kerülnek feltüntetésre az egyes szálláshelyek által kínált felnőtt illetve gyermek kedvezmények.


VI. Utazási szerződés megszüntetése, elállási jog


  1. Az utas az utazás megkezdése előtt az utazási szerződéstől írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat:
  2. Az utas az utazás megkezdése előtt az utazási szerződéstől írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat.
  3. Amennyiben az Isztria Tours az utazási szerződés lényeges feltételét az indulás előtt rajta kívül álló okból kívánja jelentősen módosítani, így különösen, ha a díjemelés mértéke a 8 % meghaladja köteles erről az utast haladéktalanul tájékoztatni. Ebben az esetben az utas
    1. az utazási szerződéstől elállhat, vagy
    2. ha elfogadja a változtatásokat a szolgáltatás ( részvételi díj) e változtatásához kapcsolódó megváltoztatásával együtt, úgy a felek módosítják az utazási szerződést.
      Az utas a fentiek szerinti döntéséről köteles az Isztria Tourst haladéktalanul írásban tájékoztatni. A tájékoztatás késedelméből eredő kárért az utas felelős.
      Amennyiben az utas a fent megjelölt okból az utazási szerződéstől eláll, úgy megilletik a jelen általános utazási feltételek a VI.6 és a VI.7 pontjában meghatározott jogok.
  4. Ha az úti cél vagy az ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, amely – az utazási szerződés megkötését követően - a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv honlapján az „utazásra nem javasolt”utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre került, az Isztria Tours köteles azonos vagy magasabb értékű szolgáltatást nyújtani.
    Amennyiben a helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, úgy az Isztria Tours az utasnak a díjkülönbözetet megtéríti. Ebben az esetben az utas:
    1. ha elfogadja a helyettesítő szolgáltatást a felek módosítják az utazási szerződést, vagy
    2. elállhat a szerződéstől. Ebben az esetben az Isztria Tours köteles teljes befizetett díjat azonnal visszafizetni.
  5. Ha az utas az utazási szerződéstől a saját érdekkörében felmerült okból (kivéve a VI.2 és 3. pontban megjelölt okokat ) áll el, köteles az Isztria Tours részére bánat pénzt fizetni,amelynek mértéke a meghirdetett részvételi díj %-ban- az elállás időpontjától függően- az alábbiak szerint alakul:
    1. az utazást megkezdését megelőző 60. és 36.nap szálláshely(apartman) igénybevételére irányuló utazási szerződés esetében pedig a 60. és 46. nap – közötti elállás esetén a részvételi díj 10 % -a, de legalább 4.000 Ft/fő.
    2. az utazás megkezdését megelőző 35. és 15. nap – szálláshely(apartman) igénybevételére irányuló utazási szerződés esetében pedig 45. és 15. nap – közötti elállás esetén a részvételi díj 40 % -a.
    3. az utazás megkezdését megelőző 14. és 8. nap közötti elállás esetén a részvételi díj 50 %-a
    4. az utazást megelőző 8. napon belüli történő elállás esetén,továbbá, ha az utas az utazási szerződéstől jogszerűen nem áll el, és az utazáson bármely okból nem vesz részt a részvételi díj 100%-a.
  6. Az utas köteles költségtérítés címén 4.000 Ft/fő -ot fizetni az Isztria Tours részére, amennyiben az utazási szerződés bárminemű feltételnek módosítására az utas kezdeményezése okán kerül sor. Az utazási szerződés lényeges feltételének (ide értve különösen az utazás időpontja, az ulticél, a szálláshely, szobatípus) utas kezdeményezésére történő módosítása kizárólag az utasnak az utazási szerződéstől- a jelen általános utazási feltételek VI.4 pontja szerint – elállása esetén, új foglalás keretei között kerülhet sor.
  7. Ha az Isztria Tours az utazás szerződéstől – legkésőbb az utazás megkezdése előtt 20 nappal – írásban tett nyilatkozatával elállhat. Ha az Isztria Tours megillető elállási jog gyakorlására nem az utas érdekkörébe felmerült okból kerül sor, úgy :
    1. az utas az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, amennyiben ennek nyújtására az Isztria Toursnak lehetősége van.
      Ha az így felajánlott helyettesíthető szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, úgy az Isztria Tours a díjkülönbözetet az utasnak megtéríti,
    2. amennyiben az Isztria Tours az A. szerinti helyettesíthető szolgáltatás nyújtására nem képes, vagy az utas a felkínált helyettesíthető szolgáltatást nem fogadja el, az Isztria Tours a teljes befizetett díj azonnali visszafizetésére, és az után az Utazási szerződés megkötésétől számított az érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamat megfizetésére köteles.
  8. Ha az Isztria Tours nem az utas érdekkörében felmerült okból áll el az utazás szerződéstől, az utas a VI.6 pontban foglaltakon túlmenően követelheti az elállás folytán felmerült kárának – legfeljebb a VII.VI. Pontban meghatározott mértékbe történő – megtérítését is , kivéve, ha:
    1. az Isztria Tours elállására általa nem befolyásolható (ellenőrzési körén kívül eső) ésszerűen el nem hárítható olyan külső körülmény miatt -ide nem értve valamely 3. személy magatartását, illetve a túlfoglalás esetét – kerül sor, amelyet a szerződés kötés idején nem látott és ésszerű elvárhatóság mellett nem is láthatott előre ( a továbbiakban:vis maior) vagy
    2. a jelentkezők száma a meghirdetett legalacsonyabb résztvevő számot nem éri el, és az Isztria Tours elállásáról az utast írásban, az utazási szerződésben megjelölt időtartamon belül tájékoztatták.

VII. Utazási szerződés teljesítése,szavatosság


  1. Az Isztria Tours hibásan teljesít, ha a szolgáltatás mennyességi vagy minősége nem felel meg az utazási szerződésben foglaltaknak.
  2. Az utas nem érvényesíthet szavatossági igényt, ha valamely szerződés szerűen felajánlott szolgáltatást vagy részszolgáltatást saját elhatározásából vagy az érdekkörében felmerült okból nem vesz igénybe. Az Isztria Tours szavatossági felelőssége nem-terjed ki az időjárási viszonyok nem várt alakulására.
  3. Amennyiben az Isztria Tours az utasi szerződésben megjelölt szolgáltatást teljesíteni nem tudja, köteles ahelyett más, megfelelő, azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatást nyújtatni. Ha az Isztria Tours a vállat szolgáltatást nem az utazási szerződésnek megfelelően teljesíti, és a helyettesítő szolgáltatás az utazási szerződésben meghatározott utazási szolgáltatás értékét nem éri el, az utas arányos díjleszállítást igényelhet. Amennyiben az Isztria Tours a jelen pontban megjelölt helyettesíthető szolgáltatás nyújtására nem képes,vagy az utas a felkínált helyettesíthető szolgáltatást megfelelően indokolt, írásbeli nyilatkozatában nem fogadja el,úgy az utas az utazási szerződéstől írásban tett megfelelően indokolt nyilatkozatával jogosult elállni, amely esetben az Isztria Tours az utas írásbeli elállási nyilatkozatának kézhezvételét követő 8 naptári napon belül köteles kamat mentesen visszafizetni az utas által megfizetett részvételi díj teljes összegét.
  4. Az utas az utazási szerződésben vállalt szolgáltatás hibás teljesítése esetén haladéktalanul köteles kifogását az utas kísérővel vagy annak hiányában a helyszíni szolgáltatóval közölni., a közlés késedelméből eredő kárért felelős. Az utas kísérő köteles gondoskodni a kifogásnak a helyszíni szolgáltatónak történő bejelentéséről. Az utas kísérő az utas bejelentését, illetve annak a helyszíni szolgáltatóval való közlésének tényét köteles jegyzőkönyvbe foglalni, és ennek egyik példányát az utasnak átadni. Az utas kísérő köteles az Isztria Tourst haladéktalanul tájékoztatni, továbbá a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtenni. Utaskísérő hiányában – ha a helyi szolgáltató a panaszt nem orvosolta – az utas az Isztria Tours illetve azt az utazásközvetítőt köteles haladéktalanul tájékoztatni, akinél az utazási szerződést megkötötte. Az utazási szerződéssel kapcsolatban a helyszínen nem vagy csak részben orvosolt panaszra tekintettel fennálló szavatossági igényt az utas legkésőbb az utazás befejezését követő 30 napon belül köteles az Isztria Toursnak,illetve (utazásközvetítő útján kötött utazási szerződés esetén) az utazásközvetítőnek írásba bejelenteni. Az értesítés késedelméből eredő valamennyi kárért az utas felelős.
  5. Az Isztria Tours felel az utazási szerződés nem – teljesítéséből, vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, kivéve, ha a nem teljesítés ,illetve hibás teljesítés sem az Ő sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza, így különösen
    1. ha a szerződés teljesítésében mutatkozó hiányosságok az utas magatartására vezethető vissza,
    2. Ha a hiba olyan 3. személy magatartására vezethető vissza, aki az utazási szerződésben vállat szolgáltatás teljesítésével nincs kapcsolatban, és a hibát az Isztria Tours ésszerű elvárhatóság mellett sem láthatta előre, illetve azt nem volt képes elhárítani, vagy
    3. vis-mair esetén
    A B és C pont esetében az Isztria Tours az utasnak segítséget nyújt, ha nehézségei támadnak.
  6. Az Isztria Tours az utazási szerződés nem – teljesítéséből(ide érteve az utazási szerződéstől történő elállás esetét is) vagy hibás teljesítéséből eredő károkért való felelőssége legfeljebb a részvételi díj összegének kétszereséig áll fenn.
  7. Ha az utas az utazási szerződést utazásközvetítő útján kötötte, az utazási szerződés teljesítésével kapcsolatos szavatossági, kártérítési igényét az Isztria Toursnál is bejelentheti.
  8. Egyéni utazás esetén az Isztria Tours a közlekedési eszközök késése, vagy a járat törlése miatt elmaradt szolgáltatásokért felelősséggel nem tartozik. Az utas köteles betartani a mindenkori útlevél-, vám-, és devizaszabályokat. Az ide vonatkozó kötelezettségek elmulasztásából , vagy megszegéséből eredő költségeket és károkat az utas maga viseli.

VIII. Biztosítás


  1. Az Isztria Tours tájékoztatójában szereplő utazásokra díja nem tartalmazza az un. Útlemondási biztosítás díját. Ez a biztosítás forma előre nem látható okok-betegség,baleset,családban történt haláleset, stb – miatti, az utas részéről történő elállás esetén köthető és nyújt fedezet.
  2. Az utas az utazás időtartamára betegség-,baleset-, és poggyász biztosítást köthet a teljes részvételi díj (hátralék)befizetésével egyidejűleg. Az útlemondási biztosítás az Isztria Tours Útjaira a kiadott részvételi jeggyel együtt érvényes. A díjszabás alapja a biztosítóval kötött mindenkor érvényes megállapodás.
  3. Az utazás során az utas által 3. személynek okozott kárért közvetlenül az utas felelős.

IX. Vízum és egészségügyi előírások


Az Isztria Tours tájékoztatójában szereplő országokban – magyar állampolgárok részére – vízum és védőoltás nem szükséges. Külföldi állampolgár – rávonatkozó szabályokról- az adott ország magyarországi nagykövetségén kaphat tájékoztatást.


X. Jogviták rendezése


A felek bármilyen, az utazási szerződésből eredő, illetve azzal kapcsolatban a közöttük felmerülő vitát békés úton, tárgyalások és egyeztetések révén kísérelnek meg rendezni. Ennek eredménytelensége esetére a felek kikötik – a pertárgy értékétől függően – a Pécs Városi Birósság kizárólagos illetékességét.


XI. Záró rendelkezések


  1. Az utas az utazási szerződés megkötésekkor megkapja az általános információkat, valamint jelen általános utazási feltételeket, és aláírásával az általános utazási feltételekben és az általános információkban foglaltakat magára és utas társaira nézve kötelezőnek elfogadja.
  2. A jelen utazási feltételeket az Isztzria Tours állapította meg és tette közzé.
  3. Vagyoni biztosíték tekintetében az Isztria Tours az EUB Európai Utazási Biztosító Zrt. Utazást Szervezők Vagyoni Biztosíték biztosításával rendelkezik.

Jelen általános utazási feltételek aláírásával kifejezetten és visszavonhatatlanul elismerem, hogy az utazási szerződést, és az annak részét képező általános utazási feltételeket ( valamint annak esetleges módosításait ) megismertem, és az abban foglaltakat magamra, valamint utastársaimra nézve kötelezőnek fogadom el.


Nyilatkozat letöltése

ISZTRIA TOURS KFT
7621 Pécs, Citrom u. 18
Telefon. 06-72-215-686,516-102
Fax: 06-72-210-798
E-mail: info@isztriatours.hu
Web: www.isztriatours.hu

Nyilvántartási szám: R-0946/1994
Adószám: 11010735-2-02
Cégjegyzékszám: 02-09-062382
EU adószám: HU10408007